|
Na akkor egy kis prospectelés mert a köv. farmliga-jelentésig elfelejtem:)
Jó: Shattenkirk-öt beválasztották a liga Hockey East csoportjának idei második csapatába. (Elsőbe valszeg azért nem, mert a BU-ben is ketten éppen hogy jobb stattal rendelkeznek, pl. Cohen is, persze ettől még mindenki tudja hogy Shatty a legjobbak között van a ligában is, pláne hogy ugye ő a WJC-n is ott volt és nem is akárhogyan játszott. +/- mutatója is neki a legjobb a csapat védői közül.)
Organizationünk új arca, Lalonde-McNicoll pedig nem kisebb dolgot ért el, mint hogy bekerült a QMJHL idei MVP-választásának 3 "döntőse" közé! A harmadik legtöbb pontot szerezte amúgy idén a ligában. Plusz az itteni Selke trófeára is jelölték, mint az év sportembere:tapsol: Nem akárkit fogtunk a semmiből.
A másik QMJHL-esünk, Tessier is jelölve lett egy díjra, mégpedig a "Humanitarian of the year" elnevezésűre. Ponttermése idén elmaradt a megszokottól és elvárttól, de ez is szép díj :)
Rossz: bár nincsen jelentősége, de Stoa nem került be a Hobey Baker díj (egyetemi bajnokság MVP) 10 finalistája közé. Megnyerésére nem sok esélye lett volna, de azért a 10-be beférhetett volna szerintem. Na mindegy, tényleg nem összead-kivon, meg amúgyis bekerült a WCHA csoport idei első csapatába:allah:
|